Csikung és a kötőszövetek / fascia

csikung fascia kötőszövet

Kötőszövetek / finom szövetek / membránok / fascia – a csikungban.

Az ezredéves gyakorlat és a modern tudomány.

 

~ Ennek a bejegyzésnek nem célja ebbe a tudományba bele mélyedni.Tájékoztató jelleggel lehet és érdemes az internet adta lehetőségekkel élni és videó, valamint egyéb tudomány vizsgálati eredmények után nézni. A fascia definiciója, funkciói stb, mint megtalálható. Ahogy olvastam az első Fascia Kutatási Kongresszus 2007-ben volt. Az orvostudomány és a sportorvolás is jóideig mellőzte ezeket a szövetféleségeket.Na de pótolták, és rengeteg a kutatás.
Klikk: wikipédia  mi az a fascia ?

~ A célja az írásnak az, hogy bemutassa a csikung és daoyin gyakorlás hagyományosan is ezekre a szövetféleségekre épül fizikailag. Az emberi test felépítését megismerték, mi több alkotórészeinek funkcióit is feltárták. Olyan értelmeben épül erre, hogy a fizikai/ testi ( Li ) komponensek megváltoztatásának sorrendisége van. Ez a szövet féleség átalakítható, volumene, tartóereje, vezetőképessége. Nagy különbség, hogy nem kívülről hat a toaista nei gong, hanem belülről. A belülről pedig azt jelenti, hogy határozott sorrendisége van annak, hogy mivel kezdünk. Mire a Qi ( csi ) hatni fog a fizikumra, már egy adott stádiumában leszünk a gyakorlásnak.

És pedig azt szeretnénk elérni, hogy a szokásos külső módszerek helyett ( pl egyszerű nyújtások ) a nei gong folyamatával, belülről kifelé építsük át a testet. Na de miért is szeretnénk átépíteni?

A kötő vagy finom szövetek behálózzák az egész testet, izmokat kötnek össze láncolatban, meghatározzák testartásunkat, pozitúráinkat, mozgásunkat. Szerepet játszanak szokásainkban, feszülésük, összetapadásaik, mint az összecsavart, megszorított ruha akadályoznak a mozgásban. Valójában közvetve még az érzelmi életünk alakulásában is szerepet játszanak, csakúgy, mint a bennünk mozgó változó Qi. A Qi mozgás, az érzelmek és gondolatok szintén mozgások. Ha a Qi-nek nincs iránya, az érzelmek és a gondolatok is csapongóak. A fascia, membránok és egyéb kötöszövetek összessége képezi az ismert meridián pályák ágyát, így tehát csatorna rendszerünk egészségére is hatással szöveteink ereje, épsége, felxibilitása. A manuál terapeuták ennek a szövetnek az érintéséből rengeteg információhoz jutnak. Feltérképezhető a test.

A régi hagyományok, mint például a kínai orvoslás, vagy a taoista nei gong tapasztalatilag térképezték fel ezt a hálózatot és állapították meg pszichológiai jelenségeink, traumáink, valószínűsíthető területeit. Ilyen térképeket szintén találni az interneten. Több száz, vagy akár ezer éves tapasztalaok ezek.

Tehát, ha meghúzom ennek a szövet rendszernek az egyik pontját, az érzékelhető változásokat von maga után a test többi részében ( pl a hegesedések hatása a mozgásunkra, tartásunkra, fájdalmainkra). A csikung gyakorlás kezdetén igyekszünk fizikailag rendbe hozni ezt a „gumis búvárruhát”. Minőségét, épségét, integritását, felxibilitását, teherbíró képességét, mobilitását fokozni!

– ezek a szövet féleségek és rétegeik olykor összetapadnak, ragadnak ( olykor dehidratáció, sérülések, vagy pszichés okok következményeként ), célirányosan dolgozva, gyakorolva hathaunk rájuk, mobilizálhatjuk őket.

– ezek a szövetek vezetik igazán a Qi-t , ott ahol feszültség, fájdalom van a Qi stagnálni , pangani kezd. Feszes izmaink nem vezetik a Qi-t. A fascia félfolyadék jellegénél fogva kitűnő vezető. Keresztmetszete, folytonossága meg fogja határozni vezető képességét. Ha a gubancokat kibogozzuk, helyére csavarjuk, a rétegeket felszabadítjuk, a keringés is felszabadul. Az egészség pedig ott dől el, hogy stagnálás van, vagy keringés. Hiány, vagy többlet. Áramlás, vagy befagyás, gyulladás.

A csikung és daoyin tehát ott kezdődik, hogy a hálózatot rendbe tesszük. A „vezetékeket” elrendezzük, kicseréljük. Ideális esetben vastagabb és vastagabb vezetékekre. Innen lehet áttérni a Qi kérdéskörére. Stabil alapkat lerakva, az egészséget, mozgékonyságot megalapozva tudunk igazán elmélyedni a helyes sorrendben megközelített csikung gyakoráshoz. A taoista belső művészetek igaz művelői ezeket mindig igyekeztek betartani, hogy megfelelő eredményekre jussanak. Testük működésének hatékonysága fejlődjön, közérzetük stabil , jó legyen. Támaszkodni tudtak saját gyakorlásukra. Ezt a ma ember is hasznosíthatja. Igyekszem úgy írni, és újabb módokat találni rá, hogy le és átfordíthassam. Folytatás még következik.

Jó egészséget, fejlődést.