LÉGZÉS 呼吸

A Légzés szerepe a csikungban és a stresszoldásban.

A légzéssel már az ősidők óta foglalkozik az ember. Komoly hagyomány vonalak felépített struktúrában tanítják, gyakorolják . A taoista “iskola” értelmében lélgezet, Qi és elme szoros kapcsolatban áll, ennél fogva érdemes alázattal és elővigyázatosan megközelíteni. Így a csikunghoz, dao yinhez is kötődnek légzés típusok, és azok elsajátításához szilárd alapokra, ismeretekre van szükség.

A szilárd alapok megteremtésének az előfeltétele a szándékmentes figyelem. Nálunk a légzés gyakorlás így kezdődik. A taoista wei wu wei alapelveit használjuk. Hiszen az egyik afő tétel, hogy az ember a legtöbb problémát azzal okozza, hogy beavatkozik, ilyen vagy olyan módon. Létrehoz tudatosan, vagy tudattalanul, esetleg tudat alatt olyan okokat, amelyek számára hátrányos okozatokhoz vezetnek, például helytelen légzéshez.

A lélegzet talán a legnagyobb kincsünk, értéke felbecsülhetetlen. “…mert nem ismeri azt, aki alkotta és aki tevékeny lelket lehelt bele, és belelehelte az élet leheletét.” – Bölcsesség Könyve. Ha ezt megértettük hozzállásunk megváltozik és a légzés gyakorlással kapcsolatos szándékaink megváltoznak. A kezdet a légzés szándékmentes megfigyelése.

A légzés gyakorlásaink alkalmával külön hangsúlyt fektetünk a test felkészítésére, különböző nyújtó, bemelegítő gyakorlatok segítségét igénybe véve. Számos olyan testtáj van, amelyek előkészítést, blokk oldást igényelhetnek, annak érdekében, hogy szabadon, jól ellássák feladatukat, részt vehessenek a légzés folyamatában. Valamint fontos, hogy kényelmes, de szilárd pozícióban tudjunk gyakorolni, feszültség mentesen, de stabilan.

A csikung és daoyin gyakorlás egyes aspektusaihoz nem fogunk tudni soha hozzáférni, ha a légzésünket nem tudjuk szabályozni. Kifejezetten érvényes ez a nei gong folyamatra.

 

Stresszoldó Légzés


A légzés gyakorlás kitűnő ellenszere a stressznek, rövid, közép és hosszútávú eredményei jelentősek. Amikor légzésünk nyugodt, mély, figyelmünk összeszedett. Testünk ellazult, a helyreállító folyamatok be tudnak indulni, létezésünk természetes, spontán. Ám a: „lélegezzünk nyugodtan, természetesen” – utasítás nem mindenkinél működik, hiszen légzésük se nem nyugodt, se nem természetes. Megfelelő helyreigazítást, módszert igényel a légzés szabályzása, hogy: nyugodtá, lassúvá, méllyé, csendessé, stb. tudjon válni. 

Rengeteg tanulmány és környezet leíró kutatás áll rendelkezésre napjaink egyik legkomolyabb gond okozójáról, a stresszről. MÍg a stressz egészséges mennyiségben a növekedéshez, fejlődéshez járul hozzá, a túlzott stressz különböző szinten, különböző szövődményeket okoz. A végeredmény egészen fatális is lehet, erről, ma már tanulmányok tájékoztatnak egészen pontosan. A hatás mechanizmus azonban az ősidők óta ismert, az ember felépítésének és a környezetének megismerése olyan tudáshoz vezetett, amely lehetővé tette a hatékony beavatkozást. Az egyik ilyen út a légzés gyakrolás útja.

Közérzetünk, elménk ( gondolataink, érzelmeink ) működése szoros kapcsolatban áll légzés mintánkkal. Stressztűrő képességünk pedig függ, testünk egészségétől, mentális egészségünktől és immunrendszerünk működésétől ( ezeket befolyásoló további tényezők is ismertek, mint például: lakóhely, étkezés, sportolás, mozgás, munka stb. A légzés gyakorlás az ősöknél is kiemelt helyen szerepelt, és ma is úgy találjuk, hogy kitűnő eszköz a változtatásra.

Egy kapcsolódó videó megtekinthető itt: Immunerősités a csikungban

Időnként csoportos gyakorló foglalkozásokat indítok ebben a témában, vagy elérhetőek a módszerek egyéb csikung vagy dao yin eseményeinken, hiszen esszenciális része a gyakorlásnak a légzés.

Kérdés, kérés esetén keressenek bizalommal a Kapcsolatok menüpontban.