„A lélek itt a varázslatban, az anyagi világban, álmos állapotban
él: a múlt egyetlen képét sem akarja elhagyni.
Lustán süllyed saját látomásaiban, ismétel, éberség nélkül, iránytalanul, világosság nélkül, saját végtelen lehetőségeibe és kimeríthetetlen gazdagságába ájultan. Az álmosság, ami az alulról jött lélek tulajdonsága, s amit az anyagban való elmerültségből hozott, nehéz bűvöletben tartja.”
„Az ember abszolút helyét abból, hogy milyen típus és milyen karakter – vagyis milyen takarót és álarcot vett fel, megérteni nem lehet. Az embert a valóságban csak akkor látom, s akkor látom valóságosan, a világban elfoglalt helyét csak akkor ismerem fel, ha meg tudom jelölni, hogy az örök ember életútján hol áll. Ez a hely az anyagi természetben nem található; erről takaró, maszk, típus, karakter nem beszél. Ezt csak a lélek tudja, s hogy valaki ezt megtudja, a lelket kell megkérdeznie. A reális, egzakt antropológiának ezért egyenesen a lélekre kell irányulnia…”
„A metafizika minden alkalmazás fölött áll, mint Lao-ce mondja: „A taóra azt mondják, hogy szép, szép, de nem alkalmazható; éppen az a nagy benne, hogy nem alkalmazható, mert az alkalmazás hovatovább elaprózódásra vezet.” A vallások elaprózódásra vezetnek: ezért az idő alkotásai, emberi alkotások, mulandók. A metafizika idő fölött áll, ember fölött, elmúlhatatlan; a világgal együtt áll, mert a világ szelleme és értelme a logosz, az abszolút.”
| Az az iránymutatás és az igazi dolog ott kezdődik, amikor megjelenik a gyakorlat, ami ebbe az irányba vezet. Nem tévesztendő össze az elmélet a gyakorlattal. Inspirál, de nem Az. És ez így jó, látni éberen, felismerni a kábultságot. De igazából ez még ennél is könnyebb a nei gong révén.
A Szív, nem csupán a fizikai szerv, értik alatta a Szív-elmét. Ennek homálya a Szívet takaró rétegek kölcsönhatásaiban változik. A gyakorlat a rétegek mdszeres felszámolása. A nei gong metodikája, csak működik és nem kényszerít. A Szív takaró homályának feloszlása a lehetőség a lélekhez. Távlat. Az út egyéni, az állapot ősi, emberi. |
„A tévelygés természetesen nem külső kép, hanem a lélek kábasága; az álmos tudat; a sötétség elfeledettségéből hozott álmos tompaság; a megszabadulás pedig nem egyéb, mint az éberség, a tökéletes világosság, az összes burkok és takarók lehántása és az összetévesztések teljes felszámolása. A szamszára az értelmetlen zűrzavaros nyüzsgésben való félelem-szenvedés. Buddha, a tökéletesen felébredett azt tanítja, hogy ezt a félelem-szenvedést miképpen lehet véglegesen eloszlatni. A lét szenvedés; a szenvedés oka a kábaság, hogy a lélek önmagát a nem-lélekkel összetéveszti; a kábaság, ha a lélek önmagát az összetévesztésről leszoktatja, eloszlik; a szenvedés, ha a lélek a kábaságot leveti és felébred, megszűnik; az ember megszabadul. ” Hamvas
A megvalósítás, az , hogy az örök ember életútján hol állunk. A gyakorlásban direkt közvetlenül mindez nem segít. Másban lehet szerepe, azonosulás és összetévesztés esetén még hátráltathat is. Talán Inspiráció.
