„Aki tölt színültig:
jobb, ha előbb abbahagyja.
Aki túl-élesre fen:
élét hamar kicsorbítja.
Arannyal, ékkővel teli kamra:
megőrizni senkise bírja.” – részlet a Tao Te King 9. verséből.
Sportolóként 2 évtized sem volt elég, hogy erre magamtól rájöjjek és alkalmazzam. A nei gong gyakorlás hozta meg ezt a belátást. Ma már egészen komolyan veszem azokat az időszakokat, amikor vissza kell vonulnom a terveimtől , a gyakorlásomtól és olykor teljesen mindentől.
Ezt. Az emberek különféle szinten értik meg. Vannak akik csak betegség és sérülés, egészen szélsőséges esetben baleset vagy tragédia árán.
Lássátok meg miről van szó. Mindegy milyen területen dolgozol, gyakorolsz tevékenykedsz, ha elvéted a számításod és nem hagyod abba időben, akkor túlhaladsz azon a ponton ahol még a tevékenységed hasznos volna.
Ez érvényes lehet a gondolkodásra, aggódásra, tervezésre, kivitelezésre, erőlködésre, de a lustaságra is.
A sport formának, a pénz ügyeknek, a teljesítménynek, a spirituális gyakorlásnak közös eleme, hogy amikor arra a csúcspontra érsz, hogy minden nagyon jó, a kard éle szinte tökéletes, elég csak 1 mozdulat, amely már felesleges, és a kard újra kicsorbul. A tökéletes élet nem szabad tovább terhelni.
Ez a művészet, a figyelem a jelenlét, öntudat és a természetes életvitel.
Még inkább a földre hozom a példát. Vannak napok, amikor csak reggelizek, alszom, ebédelek, alszom, és vacsorázok és alszom… Mindezt a reggel felkeléskor észlelt jelekből már meg lehet állapítani. Nálam ritkán van ez, talán negyed évente. De már jól tudom, hogy ezzel rengeteg kalamajkát előzök meg, sőt, hoszsú távon fenntartható így a működés és erő.
Kényszer pihenő, betegség, sérülés, vagy tudatosan választott pihenő nap. Te melyiket választanád?
