Nem minden az, aminek látszik. És nagyon sok minden nem látszik egyáltalán.
Az elvonulás 3. hetében vagyok. Meditáció.
Már másfél hónapja vagyok távol otthonról, egy teljesen más földrészen. Egyedül. Irtózatos sok anyag gyűlt össze már csak ennek okán is, vagy éppenséggel tűnt el. Közben pedig zajlik az a 3 hetes munka, amit kitűztem magamnak célul. Volt benne két fő holtpont, igazábl a második most zajlik, de ez így van jól. A 3 hét első két hetét a kolostorban töltöttem igen kemény rezsim mellett ( és körülmények között – a vezető tanár egy ponton meg is kérdezte: ” az őserdőbe jöttél, mi másra számítottál?” – ennek megvan a története, alkalmasint élőben elmesélem), azután kijöttem és elzértam magam egy szállás helyen, hogy egyedül folytassam. Pár nap van még hátra, és a munka több szinten érezteti hatását. Nagyon mem könnyű most, de egy percig sem gondoltam előtte sem , hogy az lesz.
Minden, amit előre elterveztem , bejönni látszik. Meglepetések érnek, és nem várt fordulatok, de alapjában véve a terv amiért kijöttem és amiért a 3 hetet elvállaltam működik. Már csak helyt kell állni.
A cím pedig arról szól, hogy az ilyenfajta meditatív munkából kívülről nem sok minden látható. Az előző bejegyzésben már utaltam rá, hogy hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az elvonult szerzetesek nagyon nagy békében és harmóniában éldegélnek. Aki folytatott már meditációs praxist, vagy hasonló intenzitású elvonulást ( esetelg vipassanat ) tudja, saját bőrén tapasztalhatta, hogy nagyon nincs így.
A fizikai fájdalommal, ha akad, amit ennyi ülő gyakorlás magával hoz ( napi 5-6 óra mondjuk netto ), már nem sokat törődöm, a holtpontok inkább valamilyen belső küzdelemhez voltak köthetőek. Az irányát is tartod a meditációs munkának, közben pedig tanúja vagy a változásoknak, és annak ami ezzel jár. Olykor fájdalom, vagy nehézség, hiszen, amihez hozzászoktál megváltozik, alapjaiban. Persze ennek lehet testi vetülete is, de ami szokatlanabb és sokkal trükkösebb az a lelki, elmebeli történés. Amire azért felkészülhetsz, mert a szútrák is, és a tanítások is sok fogodzóval szolgálnak. De, az hogy ezt miképpen éled meg, már egyéni, azért.
Jelenleg egyébként megint a 2500 éves ősi fővárosban vagyok, és időnként kijövök a börtönömből, hogy egy sztúpa vagy bodhi fa árnyékában végezzem a napi penzum egy részét. A kolostor is ősi gyökerekre tekint vissza, Pa-auk tradíció, alapvetően theravada buddhizmus. Most már tudom, hogy az ezen belül is vannak irányzatok, de abban azért megegyeznek, hogy a legősibb ágazatnak tartják. Vagy inkább a legeredetibbnek. Többek között azért is, mert a kántálás alapvetően gyakorlással kapcsolatos instrukciókat tartalmaz főleg, tehát szájhagyomány útján marad fenn. Nagyon hatékony. ( no meg a 4 nemes igazság és a 8 rétű ösvény )
Előre tudtam, hogy nekem ebből melyik aspektusra van jelenleg szükségem, az út közben formálódott, rengeteg erőfeszítés mellett, hogy pontosan mi az és hogyan gyakoroljam. Most is formálódik, és 2022 részben erről is fog szólni a nei gong gyakorlás, csikung tanítás és kínai orvosi tanulmányok mellett. A 3 hétben végig tartom az étkezési irányelveket, 12:00 után már nincs evés – és ami azt illeti kezdek azon gondolkodni, hogy fogok visszaállni. Nagyon hatékony, de nem javaslom vaktában kipróbálni, konkrétan megvannak a feltételei, hogy működjön. Az alvás és az ébredés is szabályozott, így lehet a leghatékonyabban gyakorolni ebben a periodusban.
A kolostorban könnyebb volt egyébként, de akartam is egy hét „átmenetet” és tudtam, hogy próbára fog tenni, plusz akumulálódik a munka eredménye is, amit a testnek és az energia rendszernek, elmének is el kell viselni, meg kell emészteni. Azt a példát találtam, hogy olyan ez mint a gyári beállítás a telefonon, onnan indul minden, azaz alap. Na most, az történi, hogy ez a gyári beállítás átíródik. 🙂 Ennek következményei vannak, és ára is. Nem mellesleg senki ne irogassa át ezeket random, jó, ha van felügyelet.
A képet még bent készítettem, búcsúzóul. Rengeteget jártam arra, azon az ösvényen, és jellemzően a kép allján lévő szépséget csak a végén fedeztem fel. Így van ez szinte mindennel, ott van az orrunk előtt, és nem látjuk meg a szépséget. Ennek pedig oka van, a buddhista gyakorlatokat végzők és a taoista gyakorlatokat végzők is egészen jól ismerik ezeket az okokat.
Molnár Ádám, 2022 01 15 Sri Lanka – Anuradhapura