Bepillantás egy shiatsu gyógyász gyakorlásába.
Több, mint egy éve van velünk, és érdekesség, hogy megtaláljátok korábbi beszámolóját is, a bejegyzés végén linkelem.
Úgy vélem időnként hasznos, ha a gyakorló társak egymástól is olvashatnak, felismerhetik a történéseket, előrelépések jeleit, vagy azt hogy a helyzetekben talán osztoznak másokkal. Érdekes olvasmány. ( a csoportokban erre is van lehetőség )
~
” Kb két hónapja (ahogy véget ért a heti csikung gyakorlás és
elkezdődött a légzésprogram) óriási zűrzavar robbant be az életembe.Egymástól független , mégis időben párhuzamosan zajló események szippantottak be. Egyszerre voltam érzelmi támasz egy családi traumában, „társasházi szóvivő, közvetítő és nyomozó” a közös képviselőnkről kiderült mulasztások ügyében, úgy, hogy, közben hétköznapi feladataim minősége ne szenvedjen kárt. Ahogy áramlottak az újabb információk, egyre telni kezdett az a bizonyos pohár (bizonytalanság, aggodalom, tehetetlenségből adódó feszültség). Kitűnő alkalom, hogy az elme „ráharapjon” és „filmet forgasson”. Korábban ez meg is történt volna, DE most nem. A bő egy évnyi csikung gyakorlás ebben a fura helyzetben mutatta meg nekem, mit is jelent a hétköznapi életben a Neigong folyamat. Hátra léptem és figyeltem, hogyan reagál a testem egy külső eseményre, megmarad-e a struktúra,- a kapcsolat, amit építgetek, mit tesz az elme stb. Esettanulmány lettem magamnak.
A célom az éberség és a nyitottság fenntartása lett, hogy áramolhasson minden, ne „ragadjak” a fejembe sem gyakorlás közben, sem gyakorláson kívül, illetve ne merüljek ki teljesen.Jelenleg is nagy segítő erő a légzésprogram. Az első három hét anyaggyűjtése (attól függetlenül, hogy korábban kezdtem a gyakorlást) egy felszínes, általános szkennelés volt nekem pl.: mély belégzés, akadozó kilégzés, első néhány perc szapora pulzus, néhány nagy sóhaj hosszú kilégzéssel, hőérzet, közepesen puha légzés, többszöri elkalandozás vagy alkalmanként levegő útjának figyelése. A harmadik hétre már sokkal nyugodtabb és puhább volt a figyelmem ereje, megengedőbb volt a szemlélődés, ekkor a belső középvonal mentén tapasztaltam mozgásokat pl tágulás, szűkülés, emelkedés, süllyedés, „mintha ülve csikungoztam volna”.
A második három hét „területfelfedezős” játéka már más anyagminőséget mutatott. „Bejutottam” :))) Ahogy egyre több területet jár át a figyelem, egyre nő az ülésem hossza. Egy mérföldkő volt számomra az egyik új instrukció. Először sikerült belülről figyelni a rekesz nehéz, nyúlós masszáját. E harmadik etap végére „különvált” a légzés és figyelem. Pontosabban, a figyelem a légzés ritmusától független: A légzés nyugodt, természetes, leginkább alhasi, mint „egy stabil nehezék”, bázis odalent. A figyelem pedig szemlélődik, az általa felfedezett területeken mindenütt ott van. Szóval jöhet a harmadik három hetes blokk. Egyértelműen érezhető az út, a változás, a folyamat. Kíváncsian várom, milyen lesz így pl Alsó Dan Tian gongot végezni?!
Összegezve, az elmúlt bő egy év gyakorlása segített, hogy ne elvesszek egy-egy érzelemben vagy helyzetben, hanem (amennyire most képes vagyok rá) megmaradjak abban a semleges, stabil, elfogadó állapotban, ami gyakorlás során már egész természetes. Egyértelműen gyorsabban kapcsolok át „megoldó-üzemmódba”. Ha pedig valami mégis felborul, könnyebb elcsípni és könnyebben is megy a rendeződés. ”
A kedves gyakorló tavaly augusztusi beszámolója pedig itt érhető el a facebookon. Köszönöm a részletgazdag, nagylelkű megosztást.
https://www.facebook.com/adamtao.csikung/posts/3300157240022618